2021. január 24. Timót

Hírek

Az idei év első fél évében a Szerencsejáték Zrt., az állami lottótársaság kimagasló eredményt ért el, a közel 148 milliárd forintos árbevétele 36 milliárd forinttal, 32 százalékkal haladja meg az előző év azonos időszakáét, amelyre a társaság alapítása óta nem volt még példa.
A VOSZ B.-A.-Z. Megyei Szervezetének Elnöksége idén is meghirdeti a B.-A.-Z. Megyei PRIMA Díjat. A jelölési határidő augusztus végén jár le.
Fagott első váltó egész állásra hirdet próbajátékot a Miskolci Szimfonikus Zenekar. A próbázásra jelentkezőknek két fordulót kell abszolválniuk.
Két magyarországi kirándulót szállított le hétfőn a Radnai havasokból a román csendőrség, miután a túrázók nem ehető erdei gyümölcsöt fogyasztottak, és rosszul lettek.
Egy bolgár rendszámú kisteherautó két utasa halt meg az M5-ös autópálya Pest megyei szakaszán történt hétfő délelőtti balesetben.
Egy euróért kínálja évszázados épületeit a 7200 lakosú szicíliai város, Gangi polgármestere, s az ajánlat vonzza az érdeklődőket.
Irakba indult hétfőn Federico Filoni bíboros, a pápa személyes küldötte. Ferenc pápa pénzt is adott Filoni bíborosnak az iraki lakosság segítésére.
Minimálisan gyengült a forint a főbb nemzetközi devizákkal szemben a bankközi devizapiacon hétfő délelőtt.
A VOSZ B.-A.-Z. Megyei Szervezetének Elnöksége idén is meghirdeti a B.-A.-Z. Megyei PRIMA Díjat. A jelölési határidő augusztus végén jár le.
A Miskolci Önkormányzati Rendészet munkatársainak segítségével fogtak el a rendőrök egy Lyukóvölgyben bujkáló körözött személyt – tájékoztatta portálunkat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Oldalak

Videótár

ProgramPont 2019.02.28.
02:47
2019. február 28.
Miskolc Ma 2019.02.28.
15:45
2019. február 28.
DVTK Jegesmedvék – MAC Újbuda 2:3
02:51
2019. február 28.
Farsangi mérleg
02:34
2019. február 28.